Szép jó estét drága barátaim!

Remélem nem unjátok még a témát, de ez egy újabb eltávozással kapcsolatos vers. Igazából nem tudom, kiről szól, csak azt, hogy egy régi barát kérte tőlem. Elvesztett valakit. Megkértem, hogy mondjon pár szót az illetőről és azok alapján állítottam össze a lejjebb látható írást.

Ez egy amolyan "sose hagyjuk el egymást" versike. Érdekes volt, amikor meg kellett írnom, mert nem állt messze tőlem a dolog, hisz én is vesztettem már, nem egyet. Boldogan, mosolyogva, sírva, összeesve gondolok rájuk. Változó hangulattal. Hiányoznak és ezt bárkinek elmondom, mert nem félek bevallani a könnyeimet. Mindig is velem lesznek, a gondolataimban, a tetteimben, a verseimben, bennem.

Barátaim, próbáltam ebben az alkotásban pozitív maradni. Azt hiszem sikerült is. Nem kell az Önsajnálat. Inkább segítsük át azokat, akik egyedül képtelenek.Szeretek mások segítségére lenni. Sajna nem mindig tehetem, de, ha kéritek, ott vagyok. Egyetlen gondom van, nagyon kevesen használják ki ezt a fajta lehetőséget. :( Pedig én non stop rátok érek!!! Illetve nyilván vannak nekem is nyűgjeim, de olyankor is képes vagyok rátok koncentrálni. Félre tudok rakni lelki nyomorokat, csak kérnetek kell! Bárkinek szüksége lenne rám, írjon nekem e-mailt! kollinger2@gmail.com címen megtaláltok! Nem vagyok pszichológus és nem is leszek!

Legyünk pozitívak és tanuljunk szeretteinktől, hogy ha ők el is távoznak tőlünk, tudjunk tovább élni velük és szavaikkal, tanításaikkal! Gondoljunk rájuk, ne hagyjuk őket a feledés homályába veszni! Ha lesz gyerekeink, akkor bátran meséljünk nekik is róluk! :)

Hű barátomnak

Drága kedves, jó barátom, ki nevetni mindig imádott,

Elhagytál minket, hogy láss egy, szebb világot,

De nem azért, mert mindenki Veled ragyogott. 

Én mindig is szeretni foglak Téged,

Még a vég idejében is csak veled leszek

Jó emlékek hada röpül majd el előttem

Csak egyet kérek igazán Tőled,

Ne hagyj el örökre!

Nem hagyom, hogy emlékeid feledésbe merüljenek!

Aludj velem! Legyél velem!

Szeretlek Téged, míg élek!

Szeretlek, amíg dobog a szívem!

Ma elváltunk egy időre, mert menned kellett,

De most már örökre tudom, mi a szeretet

Érted szakad a rózsa, érted sír a húr,

SZERETLEK, MÍG AZ ÉLETEM EL NEM HULL!

Ez a vers elsők közt rajtolt el. Még igen formátlan, hisz a szavaim nem úgy viselkedtek, ahogy kellett volna.

Bölcs dolog

Bölcs dolog jó döntést hozni, bölcs dolog szeretet adni

Bölcs gondolat a rosszat jóra formálni, Bölcs gondolat a rosszat eltaszítani

Mikor vagy oly bölcs, akire felnéznek?

Mikor vagy jó ember sok ésszel és megértéssel?

Az, ki meg tud állni a határ küszöbén,

Aki nemet tud mondani a jóért

Aki a lehetetlenből is lehetőséget hoz ki

Az a bölcs, ki reményt tud adni

Miért jó olykor rosszat tenni?

Miért kell ártószándékkal embernek menni,

Amikor jót is adhatunk Neki?

Bölcs légy,  aztán cselekedj, mert a rossz végzet utolérhet!

Szép jó estét Kívánok!

Kollinger Szabolcs vagyok, végtaghiányos srác. Még mielőtt felvetődne a kérdés, nem, nem baleset. :) 1991 május 13-án születtem. (igen, elég sokszor volt már péntek 13-án születésnapom és voálá, még élek :D ) Nem tudom, nekem nem jósoltak olyat, hogy "Kedves anyuka, eme fiú csak xy évig fog élni". Dehogy! Próbálták volna megtenni. Nem, nálam csak amolyan szülő otthagyós, államilag gondozós történet van. De háhá, nem sokáig. Ugyanis bekerültem 3 és fél éves koromban a Nőklapjába! :D Meglepődtetek, mi? Hát még én? Nem is tudtam, hogy újságokban hús - vér embereket árulnak. Érdekes, még ilyet nem hallottam. Kecskemétről elkerültem Szentendrére, ahol 2 évvel ezelőtt is éltem drága anyukámmal. (nem mintha most nem vele laknék, csak a helyszín más)
 Nos, három és fél éves voltam. Új közeg, új családtagok, új rokonok és közeli, illetve távoli ismerősök, meg kellett szokniuk a nyűgjeimet és újra kezdeni mindent, mert a gyerekotthonban nem sok nevelést kaptam. Pépes kajával tömték a fejem, nemhiába volt a súlyom normális. :D Na, kezelésbe vett jó anyám, Antalóczy Magdolna, aki ugyancsak mozgássérült, szóval Roki segített a Rokin. Most azon agyalunk, hogy kéne ledobni azt a sok - sok fölösleget. Bár eleinte neki se ment az étkeztetés, mert ugye előtte semmit se ettem, ami szilárd lett volna.

Hat éves koromban eljött az iskoláztatás ideje.Nem tudom, hogy angyal-e, vagy ördög, de egy volt dolgozó bejuttatott engem, illetve el lebegtette előttünk a hírt, miszerint bent Budapesten van mozgássérülteknek létrehozott iskola. Beiratkoztunk oda. Sok - sok kedves és segítőkész ember várt rám és kíváncsiak voltak, mire vagyok képes. Itt tettem szert plusz kilókra, mert láttam a többi sráctól, hogy jóízűen esznek, ezért én is megtanultam enni. (ma már kicsit sajnálatos) Akkoriban nem sokra voltam képes, bár anyum sokat segített. Ebben az iskolában rengeteg képzést kaptam. Megtanítottak úszni, élni, sőt, le is fogytam általuk 20kg-t. (amit ma már visszahíztam, de megpróbálom újra teljesíteni) Jóformán ez az iskola volt az otthonom, mert csak hétvégenként jártam haza, meg persze a szünetek ajándékul adtak plusz - plusz heteket. Sajnos ez az iskola hozta össze, hogy a halál, mint jelenség, lény, vagy tekintsük bárminek ismertté váljon számomra. Sorra vesztettem el a bajtársaimat és még sajnos a jelenben is. DE ERŐSNEK KELL LENNÜNK!!! Köztük volt a legjobb barátom is, akivel nagyon összenőttünk. Szép emlékek.

11 év elteltével könnyes búcsúval odébb álltam és valami újba csöppentem. KÖZÉPISKOLA!!!! 5 év ökörség, barátkozás és hihetetlenségek! Meglepődnétek, ha tudnátok, amiket én. Megtanultam egészségesek közt élni, ők pedig megtanultak engem elviselni. ;) Rengetek jobbnál jobb pillanat és nagyon kevés rossz. Hol van ilyen? Nem sok helyen. Keveset írok, ha lesz érdeklődés, akkor kaptok bővebb beszámolót bármely korszakról.

2012.11.04-et írunk, vasárnapot. Este fél tíz lesz 10 perc múlva.

Verseimről pár szó:

Mint mindenki, én is voltam fent - lent lelkileg. Úgy 17 éves lehettem, amikor elkezdtem írogatni. Hogy miért? Jót tett a lelkemnek. És amúgy is, túlcsordultak a szavak a fejemben.

Hát eltelt pár év. :D