Majd én véghezviszem

Elrontottak, megbántottak,

Az életedet megbéklyózták.

Csúnyán alakult,

Vagy csúnyát tettek.

Ne bánkódj, kérlek,

Ne hullajts bánatos könnyeket!

Nem érdemlik az álnokok,

Kik nem ismerik a bánatot.

Csak tettek, s vettek,

Nem törődve a léttel.

Azzal, ami minden napot jelent,

S a boldogságodat jelentette volna.

Majd én véghez viszem,

S elrendezek mindent.

Búcsút mondhatnak a jónak,

Annak, amit már jól megszoktak,

Mert eljő az idő,

Amikor már nem segít a mentő.

Se az idő, mely kigyógyítja lelkét

Nem engedem neki, ez a tény.

S, ha elárulja titkunk, akkor visszajövök,

Tekintetemmel porrá égetem, akár az ördög.

Ne sírj kérlek, majd én segítek neked!

Nem engedem, hogy bemocskold a lelked!

Amit elvettek, sajnos nem tudom visszaadni,

De cserébe a vágyadat véghez tudom vinni.

Kérned se kell, csak nézz a szemembe,

A láng elindít a tettek mezejére.

S láthatod, amire mindig is vágytál,

Széttépett lelkek, nem hagytam mást rád.

Remélem boldog lesz a kicsi lelked,

Mert nekem nagyon fontos vagy, pici szentem.

Sziasztok, szép napot!

Ismét jelentkezem, hiszen van egy hírem, amit úgy gondoltam, megosztok veletek, Önökkel. A Nem Adom Fel alapítvány zenekarának ugye van egy dala, mely a Soha nem adom fel. Ezt a dalt sok helyen elénekeljük, eléneklik, mert sokan szeretik, akik már hallották. Pár héttel ezelőtt újra osztották a dal részeit, majd betanultuk. Megkaptam a dal első versszakát. Egy héttel ezelőtt volt a hangfelvétel, tegnap pedig a klipp első szakaszának felvétel. Igen, ez az új hír. Az alapítvány, illetve az együttes (melynek vezetője és a dal kiagyalója Kiss Barna) zenéje nemsokára videón is látható lesz. Huszonötödikén lesz a második felvonás, aztán vágás, simítások és hamarosan már láthatjuk és hallhatjuk. Már én is várom, mert érdekel, hogy sikerült. 

Szép napot!

Szép jó estét! :)

Mesélek Nektek/Önöknek egy rövidke történetet: Ha az emlékezetem nem csal, tavaly tél és ősz között történt. Talán már inkább tél volt, mert melegebb öltözetben voltam. Szóval, este 6 óra magasságában buszoztam haza. Mint mindig, ekkor is zenét hallgattam, kizárva a külvilág zajait. A busz csak ringatott és ringatott, kezdtem egyre jobban elálmosodni. Jobb kezemen volt a telefon, valami jó kis rock szólt. Egyszer csak elaludtam. A busz tovább rázott és a telefon már nem volt biztosan a kezemen, majd leesett. Én nem tudom, hogy, de a mögöttem ülő srác röptében elkapta. Persze felriadtam, amikor zuhant a készülék, de mivel nincs tenyerem, ezért nem tudtam megfogni, tehát a fiú elkapta és visszaadta.

Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy mindig van, aki figyel ránk, sose vagyunk egyedül.