Kollinger Élete

Fordulatok, lehetőségek

2013. február 05. - kollinger

Tisztelt Olvasók, Barátok! :)

Már elég rég írtam, pedig terveztem. Az iskola, mint már tudjátok megmenekült. Együtt, közös erővel sikerült, már csak az a kérdés, hogy középiskola, vagy gimnázium lesz belőle. De úgy gondolom, hogy már ez is nagyon jó mindenkinek!

A könyvem: hát igen, múlt héten meglátogattam a kiadót. Attilával tettünk egy sétát, némi Mc Donald's-szal fűszerezve. Egy nagyon szép helység fogadott minket, bár előtte volt egy kis technikai akadály, de gyorsan átléptük, amolyan nyomisan, kreatívan. Ahogy azt kell. Kis kerek asztalok, távol egymástól, volt bent kanapé is, amit kispéciztem magamnak, de végül is maradtam a jó kis kocsikámban. Egy középkorú hölggyel beszéltem, aki nyitott volt mindenre. Mutatott már elkészített verses köteteket, melyek adhattak is pár ötletet nekünk. Holnapra is lett volna egy találkánk, de egészségügyi okok miatt nem tudom megvalósítani a Pesti utamat, illetve még úgy néz ki.

Sajnos emiatt azokkal se lehettem, akiket szeretek, de kárpótlásul több időt töltöttem szeretett családommal, ami sokat számít. Ez idő alatt édesanyám is távol volt otthonunktól, mert egy héten át a Margit kórház ápoltja volt. Felülvizsgálták, átnézték, s kiderült, hogy kis gyulladáson kívül kutya baja sincs. Hála az Égnek!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletemszavai.blog.hu/api/trackback/id/tr635064489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása