Neked, s nektek!

Élem az életem, s csak arra gondolok,

mivel tehetem széppé a napod?

Ha sírsz, a lelkem is veled zokog,

fáj, amit, a szemedből kiolvasok!

Minden áldott nap készen állok a harcra,

segítek neked minden pillanatban!

Nem tudom tovább nézni a bánatot az arcodon,

gyere, oldjuk meg, hogy újra mosoly ragyogjon pofidon!

Élem az életem, s csak azt látom,

üveg szemek, melyekben az élet haldokol.

Ha sír valaki, én segítenék,

de nem lehet, mert mindenki elfogult.

Minden áldott nap harcolok a barátaim boldogságáért,

segítek, hisz ezért élek én!

Nem nézhetem tovább a sok nyomort és szenvedést,

hol a sok szép és kedvesség?

Élem az életem ameddig csak lehet,

aztán elmegyek, de fentről segítelek!

Ha boldog vagy, akkor a nappal ragyogok az égen,

ha szomorkodsz, esőként sírok veled!

Szép jó estét, drága olvasók! :)

Gondolom mindenki életében állt elő olyan helyzet, ahol gyorsan, mindenféle spekuláció nélkül rögtönözni kellett. Egyértelmű a válasz. 

Szóval, történt is, nemrégiben (tegnap), hogy egy szinttel lejjebb szerettünk volna jutni az iskolában. Álltunk a lift előtt és vártunk. Vártunk... vártunk és vártunk. Három nyomi a lift előtt, plusz drága segítőnk. Aztán észrevettük, hogy a lift nem éppen működik úgy, ahogy kéne, majd meg is állt. Forrt a vére mindnyájunknak, mert tudtuk, hogy ez nem jelent túl sok jót. Drága osztálytársunk (nem nyomi) már azóta tett egy kört a porta és köztünk lévő szinteken, szólt a tanárnak és egyebek. Majd a gyógypedünk is tett egy kört, csupán infó szerzés végett. Kiderült, hogy a liftet nyolc, nem viccelek, nyolc járó - kelő diák szállta meg és ő úgy gondolta, hogy ez már sok. Megállt két szint között. E hír hallatán már mindhárman csillagokat láttunk, mert ez azt jelentette, hogy a haza fele út is akadályozott. Nem kellett sok idő, jöttek fel az osztálytársak a lépcsőn, s kérdezték, hogy mit tudnak segíteni. Kattant egy - kettőt drága gyógypedünk agya és már adta is az instrukciókat. Érdekes volt, mert a srácoknak se volt ellenükre, illetve nem adták ennek jelét. Először a pehelysúlyú versenyzőket vitték le, majd aztán jöttem én. Két srác közre fogott (úgy nézett ki, mintha szorosan átöleltek volna) és úgy lépkedtek le szép lassan a lépcsőfokokon. A többiek meg kapták az utasítást kicsi lánytól, hogy siessenek, mert azt hitte, hogy az engem cipelő fiúk ott fognak várni velem a lépcsőnél és végig tartani fognak. Úgy siettek és hozták utánam a szekeremet, hogy én csak úgy pislogtam. Egyébként nem kellett végig tartani engem, mert volt ott pad, letettek. Erre a napra kétszer kijutott a skacoknak a súlyemelésből, mert ki is kellett jutnunk az épületből, ahol ugyan csak van egy pár lépcsőfok. Minden tiszteletem! Első alkalommal így helyt állni... Kalap le előttük! Ne feledkezzünk el drága segítőnkről se, aki mindvégig ott állt, féltett és segített. Aztán nagyon kikészült. Kicsit, sőt, nagyon féltem, nehogy komolyabb baja legyen. De hála a jó égnek nem lett.

Hát igen... Ugye így szól a cím is? Gondolom értitek miért. Rengetek pozitív érzés, hatás, történés egy napra, illetve fél napra. KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!! :)))

Titok

Titok, amit nézek,

Titok, hogy félek!

Titok, akit védek,

Titok az, hogy féltlek!

Titok az, kit látok,

Titok az, mit látok!

Titok minden, mit hallok,

Titok az is, amit nem hallok!

Titok, amit nem tudsz,

Titok, amit ő se tud!

Titok minden pillantás,

Titok az összes szempár!

Titok az életem,

Titok a félelmem!

Titokká válik az is, amit nem tudok,

Titokká válik minden, ami jót mond!

Titok a szerelmem,

Titok az, hogy szeretlek!

Titok minden gondom, s bajom,

Titok az is, amit akarok!