Élet karok és lábak nélkül

Kívánság

2013/04/13. - írta: kollinger

Kívánság

 

Telik az idő, mennek az évek,

Az érzések még mindig frissek.

Volt idő, hogy a sötétség uralkodott rajtam,

S mikor megláttalak a lelkem szabadabb volt, mint valaha.

Minden perc és óra gyönyörű,

Mert mosolyoddal eltörted azt a szomorú gyűrűt.

 

Nem rég még féltem, mert egyedül léteztem,

Egyedül, s a lelkem félelemmel nézett mindent.

Undor fogott el a gonoszság láttán,

Undor, melyet a rossz táplált.

A végén majdnem a hatalmába kerített,

Az ölni vágyás és a rosszak hite.

 

A vérem lüktetett, ha láttam,

Kívántam a rosszat, mint az alkoholt az ittas.

A kínzás örömében fürödtem,

A világon bárkit eltöröltem.

Azt hittem, hogy ez így jó,

S elfogadtam ezt az illúziót.

 

 

 

 

 

Sokan mondták, hogy nem helyes, állj le!

Legbelül én is éreztem, de semmit se tettem ellene.

Féltem, s annál jobban csináltam,

Undorral néztem a világra.

Nem láttam semmi mást,

Csak a gonosz csillogást.

 

Egy napon eljöttél, s meglátogattál,

Öleléseddel létemnek új értelmet adtál.

Forróság öntötte el lelkemet, s szívemet.

Egy szempillantás alatt eltűnt a sötét félelem.

Lelked oly szép és tökéletes,

Hogy ha rád nézek, a szívem egyszerre ver és remeg.

 

Mosolyod minden rosszat áttör,

Az ördögöt is, ki engem megtört.

Gyenge voltam és figyelmetlen,

Rossz felé integettem.

Köszönöm, hogy ismerhetlek!

Örülök, hogy Téged szerethetlek!

 

Emberek ezrét láttam én már,

De egyik se adott ekkora áldást.

Nap, mint nap mosolygok, akár egy gyermek,

Nem kell a rossz! Nem kell, hogy féljek!

Lenne egy kívánságom hozzád Istenem!

Gyógyítsd meg a lelkét, kérlek!

Én így születtem, s nem tudom milyen úgy,

Kezekkel, lábakkal, ugrálni, akár a nyúl.

Nem fáj és nem is méltatlankodok,

Mert jó ez így nekem, boldogulok.

Ő másképp született, s ez fáj neki, én tudom!

Kérlek gyógyítsd meg a lelkét, én is segítek, ahogy csak tudok!

 

Fontos részévé vált életemnek.

Ilyen boldog állapotba még sose kerültem.

Vágyik rá testem és lelkem,

Minden nap látom mosolyát, s érzem, ahogy ölel.

Nem rég még kérdeztem; Ki az, aki lelkemnek kedves?

Te jöttél és a kérdés eltűnt jöttöddel!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletemszavai.blog.hu/api/trackback/id/tr215221432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.