Fogom a kezed

Minden percben ott lennék veled,

Elűzném a rossz érzéseket.

Letörölném könnyes szemed,

S új erővel töltenélek tele.

Magányban álldogálva,

Ott lennék a nyomodban.

S, amint kell én nyomban,

Nyújtanám a jobbomat.

Fogom a kezed, ha sírsz,

Eltörlök belőled minden kínt.

S, ha fáj az a nagy szív,

Elmormolok egy gyógyírt.

Mi csak barátként létezhetünk…?

Mi a baj?

Miért sírsz?

Hogy segítsek?

Áhh, szegény ember.

Ezt hallom és látom nap, mint nap.

Sírnak, vagy mosolyognak, de a végén úgyis ott hagynak.

Ne sírj!

Ne félj!

Itt vagyok veled!

Áhh, szegény ember.

A segítség jön, és jól esik, mert így érzem, hogy vagyok.

Fáj, mert utána úgyis ott hagynak.

Takarodj!

Jéé, nincs neki!

Ne bámuld!

Áhh, szegény ember!

A gyerekek, s felnőttek egyáltalán nem rettennek el az élet példájától.

Fáj, mert sokszor egyedül hagynak.

Szép a szemed!

Jó képű vagy!

Félek!

Nem akarom!

Áhh, szegény ember!

Szeretném az igazszerelmet, de félek, sose jön el.

Mi csak barátként létezhetünk , amíg a halál nem visz el?