Élet karok és lábak nélkül

Remény

2014/02/10. - írta: kollinger

hope12_1392061758.jpg_2192x1473

Sziasztok! :) mosoly

 

Hogy miért remény a poszt címe és képe? Ha türelmesek vagytok és szeretitek az érdekes történeteket, akkor kaptok is választ.

 

Múlthét csütörtök elég zord volt a számomra. Már a reggel is olyan párás, sötét, borongós volt. Az embernek van-e ilyenkor kedve bármit is csinálni? Hát persze! Irány a suli! Az újpesti busszal tovább mentem, mert a Városkapunál van egy Shell kút. Mit kerestem én ott? Biztos, hogy nem üzemanyagot vettem. Adtam pár bárnyi levegőt a kerekeknek, úgy elvoltak szontyolódva. Tehát száj kinyit, cső bekap... Neeem, hoztak egy kompresszort. Érdekes is lett volna. Bementem a suliba. Nagyon sok érdekesség nem történt. Illetve nem igazán emlékszem, mert, ami utána következett igazán felemelő volt. 

Eljöttem korábban az aznapi kórus próbáról, mert nem voltam igazán jól. Ez inkább lelkileg volt elmondható rólam. Meg a kocsi is elég fáradt volt. Haza fele menet találkoztam egy ismerőssel, vettünk kenyeret, két pogácsát, majd az utóbbiakat elmajszolgattam. A következő busszal el is mentem. Szólt a zene a fülemben, s közben beszélgettlem a barátaimmal fészbúkon keresztül. Megérkeztem, leszállás. Egy helyi kórustag segített le, majd elköszöntünk. A kocsim gyök kettővel haladt. Mondtam, hogy ezt nem hiszem el! A nap amúgy is eléggé leszívott, akkor még a kocsim is, ezzel a tempóval az öt perces út egy óra lesz. Jött egy emelkedő. A kicsikém kifulladt, nem bírta tovább. Azért próbálgattam, hátha. Picikéket tudtam előre menni, de állandóan megállt a drága. Elkezdtem gondolkozni. Hívjam fel az otthoniakat? Dehát este tíz van, marhára fognak örülni nekem, ha kirángatom őket a meleg házból. Ültem a sötétben, a zene se szólt, mert kikapcsoltam, Majd megjelent mögöttem egy fény. Esküszöm nektek, filmbeli jelenet volt! Egy kisbusz szerűség volt. Mivel elfoglaltam a teljes utat, ezért kitettem a vészvillogót. A soffőr kiszállt, odajött és megkérdezte, hogy miben segíthet. Mondtam neki a szitut. Kérdezte, hogy lehet tolni. Megmutattam, s odébb tolt. Ott hagyott. Beszállt a kocsiba és... hehehe, azt hittétek, mi? Tény, hogy beszállt a járgányába, de csak azért, hogy el álljon az útból. Vissza jött és hazáig tolt. Közben beszélgettünk. A legérdekesebb az volt benne, hogy nem rég költözött a mi utcánkba. Alig hittem a fülemnek! Mindenhol éjjeli némaság, csak mi ketten vertük fel a csendet a beszélgetésünkkel. Állunk a kapunál, nyomom a gombot, hogy nyíljon ki. A kutyák megjelennek. Általában óbégatnak, hiszen ez az ő területük. Én még ilyet nem láttam! A kutyák csendben tolattak hátra, szabadon hagyva nekünk az utat. Semmi izgágaság, ugrálás, csaholás. A fiatalember betolt a házba, s még ekkor is azt kérdezte, hogy tud-e még segíteni valamit. Fél kilométeren át tolt és még ezek után is... Egyszerűen hihetetlen!!! Elköszönt, majd elment.

A képen egy fekete alapon arany bevonattal írott hope felirat van, ami reményt jelent. Miért ezt választottam? Azért, mert ott álltam egy magam a sötétben, s megjelent a remény fénye mögöttem. Tudnotok kell, hogy bármi is történjék, mindig lesz remény! Nekem már sokszor bizonyította, hogy létezik. 

Remélem sokatoknak segítettem ezzel a ki történettel. Legyen áldott éjszakátok, illetve a napszakhoz illően napotok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://eletemszavai.blog.hu/api/trackback/id/tr215808366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.