Igazán
Régóta zárva tartom Önmagam,
Csak annak tartogatom, aki elfogad.
Féltem, sőt rettegtem, hogy idegen kezek érinthetik,
Olyanok, kik csak meg sem értik.
Csak kíváncsiság hajtja őket,
S nem igazán érdeklik, mi lakozik bennem.
Régóta ismerlek, s kedvellek Téged,
Eleinte csak barát voltál, ma már kincset érsz!
Hisz kitartottál mellettem,
Vártál, hogy végre kinyissam szemem.
Csodállak, honnan lehet ennyi kitartás?
Bizalom, melyet csak nekem tartogattál.
Régóta vártam, ki feltöri a zárat,
S kinyitja szelencém, létem ajtaját.
Percek választanak el a teljességtől,
Téged akarlak, hogy velem légy, hogy eljöjj!
Kukkants be ládikám pókhálós belsejébe,
Fedezd fel azt, kit régóta kerestél bennem!
Tied a kulcs, mely felszabadít!
Tied a lehetőség, hogy elszakíts!
Elszakíts a magány fogságából,
A félelem sötét falától,
Az el nem hullajtott könnyeim folyójából,
S a reménytelenség udvarából!
Szeretetem, s mindenem neked adom!
Lelkem, szívem Tied, kérlek fogadd ajándékomat!
Örök hűséget fogadok neked,
Amit még a halál keze se szakíthat el!
Mindig veled leszek!
Jóban, rosszban, szépben, csúnyában.