Fontos lettél volna
Fontos lettél volna, mindenkinek az életben,
Fontos lettél volna, de elszúrtad, Te kis kegyetlen!
Voltak rossz idők, mikor szükségünk volt rád,
Voltak rossz idők, de Te sehol se voltál!
Szúrtál, döftél, s csak sebeket hagytál bennünk,
Ezt sose felejtjük el neked, bármit is teszel értünk!
Meg tanultunk élni, nélküled is. Hidd el!
Ne maradj itt kérlek, az emlékeket is vidd el!
Kicsit rossz…
Kicsit rossz így nélküled,
Nem látlak, s nem érezlek.
Kicsit rossz így nélküled,
Mert csak elképzelhetem a szépet veled!
Kicsit rossz így nélküled,
Mert nem tudom, mi történik veled!
Kicsit rossz így nélküled,
Félek, a baj sosem alszik el!
Kicsit rossz így nélküled,
De bízom a közeljövőben.
Kicsit rossz így nélküled,
Várom, hogy újra engem ölelj!
Düh
Düh, mely mindent elsöpör, s nyomorba dönt.
Mely nem kímél jót és rosszat, s szüntelen gyötör.
Düh, mely szétzúzza a szépet, s jót,
Mely bárhová elkísér, s ha kell a mélységbe folyt.
Düh, melynek csak egy ellensége van; a szeretet.
A szeretet, mellyel virágot ültetsz lelkedbe,
S a sok virág széppé teszi sebzett lelkedet.
Mosolyogj és légy büszke arra, aki vagy!
A dühöddel csak eltiprod a jót, ami benned van.
Mosolyogj, s tárd ki lelked ajtaját!
Engedd be mások mosolyát, boldogságát!
Düh, mely mindent elsöpör, s nyomorba dönt.
Mely nem kímél jót és rosszat, s szüntelen gyötör.
De tehetsz a sok rossz ellen!
Tárd ki lelked kapuját, s légy büszke arra, aki vagy, s leszel egyszer!
Felejtés
Az életben van, hogy úgy érzed; elég, nem bírom tovább!
De ez mind csak hiú ábránd.
Lehet, hogy sok minden történt egyszerre,
De ettől még nem mondhatod, hogy vége.
Ha elesel, felállsz, vagyis így tanították,
Alkalmaznod kell ezt, mert az élet megy tovább!
Félsz attól, hogy semmi jó se lesz már.
Félsz, hogy mostantól senki se mosolyog rád.
Brigi, Te törékeny kis lány,
Van, aki mosolyog még Te rád!
Kezét feléd nyújtja, s Téged szólít,
Gyere kedves, a bánat nem szorít!
Ha kell, átölel, s rád mosolyog szépen,
Kitárja neked szívét, s elönt sok széppel.
Ne búsulj, drága barátom!
Az élet megy tovább, nem kell félned, ezt én garantálom!
Felejtened kell, mert különben beleőrülsz végleg!
Segítelek bármiben csak gyere, s kérj meg!
Begyógyítom sebeidet, s új reményt hozok neked!
Ne nézz hátra! Csakis előre! Ott a lényeg, nem mögötted!
Kívánság
Telik az idő, mennek az évek,
Az érzések még mindig frissek.
Volt idő, hogy a sötétség uralkodott rajtam,
S mikor megláttalak a lelkem szabadabb volt, mint valaha.
Minden perc és óra gyönyörű,
Mert mosolyoddal eltörted azt a szomorú gyűrűt.
Nem rég még féltem, mert egyedül léteztem,
Egyedül, s a lelkem félelemmel nézett mindent.
Undor fogott el a gonoszság láttán,
Undor, melyet a rossz táplált.
A végén majdnem a hatalmába kerített,
Az ölni vágyás és a rosszak hite.
A vérem lüktetett, ha láttam,
Kívántam a rosszat, mint az alkoholt az ittas.
A kínzás örömében fürödtem,
A világon bárkit eltöröltem.
Azt hittem, hogy ez így jó,
S elfogadtam ezt az illúziót.
Sokan mondták, hogy nem helyes, állj le!
Legbelül én is éreztem, de semmit se tettem ellene.
Féltem, s annál jobban csináltam,
Undorral néztem a világra.
Nem láttam semmi mást,
Csak a gonosz csillogást.
Egy napon eljöttél, s meglátogattál,
Öleléseddel létemnek új értelmet adtál.
Forróság öntötte el lelkemet, s szívemet.
Egy szempillantás alatt eltűnt a sötét félelem.
Lelked oly szép és tökéletes,
Hogy ha rád nézek, a szívem egyszerre ver és remeg.
Mosolyod minden rosszat áttör,
Az ördögöt is, ki engem megtört.
Gyenge voltam és figyelmetlen,
Rossz felé integettem.
Köszönöm, hogy ismerhetlek!
Örülök, hogy Téged szerethetlek!
Emberek ezrét láttam én már,
De egyik se adott ekkora áldást.
Nap, mint nap mosolygok, akár egy gyermek,
Nem kell a rossz! Nem kell, hogy féljek!
Lenne egy kívánságom hozzád Istenem!
Gyógyítsd meg a lelkét, kérlek!
Én így születtem, s nem tudom milyen úgy,
Kezekkel, lábakkal, ugrálni, akár a nyúl.
Nem fáj és nem is méltatlankodok,
Mert jó ez így nekem, boldogulok.
Ő másképp született, s ez fáj neki, én tudom!
Kérlek gyógyítsd meg a lelkét, én is segítek, ahogy csak tudok!
Fontos részévé vált életemnek.
Ilyen boldog állapotba még sose kerültem.
Vágyik rá testem és lelkem,
Minden nap látom mosolyát, s érzem, ahogy ölel.
Nem rég még kérdeztem; Ki az, aki lelkemnek kedves?
Te jöttél és a kérdés eltűnt jöttöddel!