Kollinger Élete

Dühömből születtél

2013. június 17. - kollinger

Dühömből születtél

 

Mérgező köd vesz körül,

Igazságtalanság szövi hajadat,

Vad bosszúvágy ül szívedben,

Kárhozottak alapozzák karjaidat,

Tested maga a kín és vér,

Hobbid a szenvedés.

 

Bánat dala neked a zene,

Hűtlenség a mindened.

Ha ölni akarsz, ölsz.

Ha kínozni akarsz, kínzol.

Hisz játékszered az emberi élet.

Amikor csak kedved szottyan, megteheted.

 

Jó mellett a rossz áll,

Ez tartja a közmondás.

Neked is létezik rossz.

Ha az emberiséget kipusztítod,

Vagy mosolyogva tekintenek rád,

A boldogság belül szétrág.

 

Árvíz, segítség, erő!

Az elmúlt egy hét igazán mozgalmas volt. Ahogy Petőfi Sándor mondta a Föltámadott a tenger c. versében, "Azért a víz az úr." Igen, most is megmutatta a természet, hogy nem illik őt elfelejteni, mert erősebb bárkinél és bárminél. Most is bizonyított. Országokon át tartó áradás, Európa szerte sok tízezer ember vált hajléktalanná, vagy épp halottá, mert a víz tett róla. 

Amikor a gát felénél járt a Duna, felmentem a védműre, végig gyalogoltam rajta és... nem tudom. Mintha beszélt volna hozzám. "Nincs baj, megvédelek Titeket!" Persze én voltam az egyetlen, aki ezt el is hitte. Mindenki pánikba esett és félt. A nővérem felkeltett hajnali fél 3-kor, hogy indulunk, mert baj lesz és akkor nem tudnak ránk külön figyelni. Szép dolog, hisz féltett, de ő se hitt a gátban. Hajnalok hajnalán beállítottunk édesanyám húgához Izbégen, s majdnem egy héten át ott izgultuk végig az eseményeket.

Rémes volt, mert én bennem megvolt az erő, hogy segítsek, de a méretem most is gátat szabott az akaratomnak. Szerettem volna saját kezűleg lapátolni a homokot a zsákokba, s segíteni a drága védmű barátom stabilitását. Ehelyett csak tv-n keresztül láthattam, ahogy megannyi ember vért izzadva, erején felül teljesítve lapátol, hord és pakol. 

Bevallom, olykor én bennem is megtört a bizalom, mert annyi negatív hozzáállást hallottam, hogy már én se tudtam, hogy mi lesz. De szerencsére mellettem voltak olyan emberek, akikre számíthattam. Balázs felhívott a fő atrakció napján és megkérdezte, hogy vagyok, a házról és a környékről is kérdezett. Egy energiával töltött lányka, Bogyó is tartotta bennem az erőt úgy, hogy ő közben készült a szigorlatára, szóval neki is szüksége volt némi bátorításra. Nagyon szeretem, mert valami olyanra képes, amire mások nem. De ez titok marad ám. :) Binya és drága barátnője, Anna is imádnivalóak voltak. A legnagyobb hős, Vas Gergő Bence volt, az unokaöcsém, akinek konkrétan mindent köszönhetek. Az ő bolondsága, jókedve sokban előresegítette a lelkemet, hogy ne adjam fel. Ő fürdetett, wc-n segített, s volt velem. Levette anyu válláról a terhet. BÜSZKÉK LEHETÜNK RÁ!!! Még csak 13 éves és többet tett már, mint azt bárki gondolná. Szeretném még drága munkatársamnak, Papp Szabolcsnak is megköszönni minden szeretetét! Képes lett volna Szegedről elutazni idáig, hogy segítsen. Ő egy kerekesszékes példakép! Kalap le előtte!

Szeretném megköszönni az összes embernek, aki a falun védelmébe állt! Gyönyörű, országos összetartásnak lehettünk tanúi. Büszke lehet magára minden ember!!!

Szép napot!

Élő börtön

Sziasztok, szép napot! :)

Velem is előfordult már, hogy bezárva éreztem magam e testben. A korlátok olykor elhatalmasodnak, s nem látom a kiutat. Reményt vesztve ülök és gondolkozom, hogy miként tudnék e hátrányból előnyt kicsikarni. Néha nagyon nehéz ám. Úgy érzem nincs tovább és a lelkem mélyén bőgök, mint egy óvodás. Aztán mindig megtalálom valahogy a kiutat. A világot szebbnek látom, mint valaha és boldog vagyok. Igen, egyszer fent, egyszer lent...

Élő börtön

 

Néha fent, néha lent.

Körbenézek és látom,

Látom a falakat, amik eltakarnak engem.

 

Mozdulatlan léte zavar.

Nem hagy mozdulni ez a szar.

Kár, hogy nem találom a kiutat innen.

 

Mások csak járnak-kelnek,

Addig Te itt tartasz engem,

Fogva ebben az átkozott kalitkában, ami elszívja minden boldogságomat.

 

Kérlek. eressz!

Kérlek, szeress!

S, ha nem szeretsz, inkább ölj meg!

 

A függöny elhúzva,

Az ajtó becsukva.

Egyedül Te maradtál, de mi a francot akarsz?!

 

Jó mélyre ástál engem,

De figyelj, a végén úgyis kiszabadulok innen!

Soha többé nem leszek veled, s lógathatod a fejed!

Az én világom

Szép jó reggelt! 

Gondolom sokatok szokott ábrándozni egy tökéletes világról. Hát igen, én is. Ez a vers, amolyan megfogalmazója az ideálomnak. De ne legyünk telhetetlenek, hisz a mai képből is kitudunk ám hozni nagyon sok szépet. Hogyan? Sok - sok szeretettel! Legyen áldott és szép napotok, bírjuk ki az áradás okozta kényelmetlenségeket és sose adjuk fel!

 

 

Az én világom

 

Van egy világ, ahol mindenki jó,

Mindenki kedves és odaadó.

Szeretjük egymást, s nincs ellenség,

A baj messziről kerül rég.

 

Egy hely, ahol egyelőek az emberek,

Nincsen különbség az értékben.

Az utálat sose teszi be a lábát,

Mindenki mosolyogva vár rád.

 

Színek sokasága úszik a levegőben,

A házak más-más alakot formálnak.

Némely kerek, négyszög,

Soha el nem dől.

 

Levegőnek illata tetszésed szerint változik,

Bármit, bárhol, bármikor ehetsz,

Hisz tudod, nincs megmérgezve.

Nincs szükséged semmire, ami biztosít.

 

Nincs, ami bánt,

Nincs, amitől félj,

Hisz tökéletes világban élsz!

Mindent megkapsz, amire vágsz!

 

A halál szép,

Még akkor is, ha nem látod többé.

Akit szeretsz, elszáll, de nem marad fájdalom,

Boldogan élheted tovább minden napod!

 

Nincs kihalás, s az attól való félelem,

Ne rettegj, hogy az állatok elhagynak Téged!

Megérted mindnek a szavát,

Újságot olvashatsz a görénnyel egy asztalnál.

 

Szükségtelen a repülőgép, hisz megteheted,

Fizess elő jegyet magadnak, ha mész el!

Madarak száza kísér el, csak kérd!

Lesz kikkel beszélned, ettől se félj!

 

A tanulás egyszerűbb, mint az egyszer egy,

Nem kell éveket görnyedned egy asztal felett!

Egy közös nyelven beszél mindenki,

Ne félj, mindenki érti!

süti beállítások módosítása